2015. május 29., péntek

"Mostan színes tintákról álmodom"

Éjjel álmomban azt éreztem, amit most ébren, már görcsöl a hasam, biztos előjele a menstruációmnak, finom kis jelzések, apró kis csengetések, itt az ideje.
Éjjel álmomban azonban tévedtem, terhes voltam, és egész korán kiderült, hogy egy kislányt várok.
Éjjel álmomban boldog voltam, de aztán felébredtem. Ez van. Megint.

2015. május 28., csütörtök

sosemfogokleállniacicásposztokkalsoseójaj

Tudom, tudom, de hát az én cicám a legszebb a világon, sőt, az egész univerzumban.
Punktum.


2015. május 27., szerda

magyarországénígyszeretlek

A következő képet az (kizárólag nőknek elérhető) edzőterem öltözőjében csináltam.



Azért megnéztem volna, ahogy Aranka pörgeti a fejében a tennivalók listáját:

  • felkelni: pipa,
  • levinni Fifikét: pipa,
  • Fifikét a szomszédos panel bejárata elé szaratni: pipa,
  • dolgozni bemenni a munkahelyre: pipa,
  • edzeni kiolvasni a Kiskegyedet a teremben: pipa,
  • sutyiban inni egy Ászokot az öltözőben: pipa.

Well done.




2015. május 21., csütörtök

maximális tisztelettel

Önző ember lévén, ritkán látok magamon túl, de vannak betegségek, amikről hiába próbálok tudomást sem venni, elhessegetni, mint a macskát, újra és újra a lábamhoz dörgölőznek.
Megnéztem ezt a felvételt, csak rátok gondolok, Magdus, Gabi, Molly anyukája, a sok-sok harcos, akit nem ismerek, és rád, összevissza beszélő anyukám. Hálistennek, az anyámnak nincs agydaganata, de mégis valami végérvényesen elromlott ott belül, és egyre inkább látom, hogy az állapota nem jó irányba halad. Nem számít, csak még negyven évig hallgathassam, hogy Kriszta az Rita, és az izé, az oda, és azt mondta, az a tudod ki, hogy csinálta azt a valamit. 
Ezt kérem.




anapkérdése

Az emberek miért nem mosnak fogat?


2015. május 20., szerda

harmadik inszemináció

Hétfőn reggel az ultrahangon kellett kezdenem, életem egyik legszarabb orvosos élménye volt. Minden szempontból megalázó, gusztustalan, mindenféle empátiát nélkülöző volt az egész, részletekbe nem mennék, de sikerült olyan módon felzaklatni, hogy 170 lett a vérnyomásom, és plusz gyógyszerrel is csak 147-ig sikerült letornázni. Köszönöm szépen az ultrahangos orvosnak, remélem egyszer vele is így fognak bánni, és én láthatom.
Maga az inszemináció is szörnyű volt, megint lecsíptek a méhszájamból, nagyon fájt minden mozzanat. Ráadásul a reggeli ultrahang már csak egy domináns tüszőt mutatott, a másiknak hűlt helye volt. Ilyen hangulatban mentem haza, totál elegem lett, az is megfordult a fejemben, hogy másnap vissza sem megyek. Este pityeregtem egy kicsit, és a szabályaimat megszegve még egy rozé fröccsöt is megittam, minden mindegy alapon.
A második nap már jobban telt, nyilván egy jó alvás után már másképp láttam a dolgokat, ettől függetlenül remegve vártam a beavatkozást. (Vicces a klinikán az inszeminációt csak úgy hívják az orvosok 'a kezelés'. Nem is értem.) Iszonyatosan izzadt a kezem a félelemtől, alig tudtam tartani a térdem. Ehhez képest ezt szinte meg sem éreztem, pár pillanat volt az egész.
A hangulatom továbbra is a béka segge alatt van, nem is reménykedem egy szikrányit sem, és azt hiszem egy jó darabig nem megyek inszeminációra, perpillanat úgy érzem, hogy sohasem. Nem a fájdalom miatt, egyszerűen csak elegem van. 
Ha ezt osztotta az élet, hát ez van.

2015. május 17., vasárnap

nemcsakszépvagyokokosis

Ma bementünk a klinikára, hogy megkapjam a tüszőrepesztő injekciót. Várnunk kellett egy kicsit a folyosón, mert a nővérek éppen ebédeltek, amikor is arra jött a doki, aki pénteken az ultrahangom csinálta. Vackor vette észre, csodálkoztam is, hogy jóízűen köszöntek egymásnak. Mondtam neki, képzeld, ez a doki csinálta pénteken az ultrahangom, tök jó fej volt, jót röhögcséltünk, mert megkérdezte volt-e már hüvelyi ultrahangom, én meg mondtam neki, ne tessék aggódni, régi motoros vagyok már a szakmában. Na, erre mondta Vackor, hogy ez a doki a szembe szomszédunk, nem igaz, hogy nekem nem esett le.
Azt hiszem, hogy egy gyenge tíz évre teljesítettem a 'legyünk jóban a szomszédokkal' tételt.

2015. május 15., péntek

hoppá

Voltam délben ultrahangon, a nagy hormonozásnak csak két petesejt lett az eredménye. Well done, gratulálok.
Viszont ez a kettő annyira a toppon van, hogy vasárnap már megkapom a tüszőrepesztőt, és hétfő-kedd az inszeminációk időpontja.
Hát hajrá, ujjak ikszben.

társadalmicélúközlemény

Tegnap a Zarában 36-os nadrágot vettem.
Bizony, 36-ost.
Említettem már, hogy 36-os?
Olálá! 36-os.


2015. május 14., csütörtök

ez meg az

Ma megkaptam az utolsó injekciómat, nagyon vártam már ezt a pillanatot. Utálatos dolog ez a stimuláció, sok-sok mellékhatással jár, a gyógyszertől (Clostilbegyt) káprázott a szemem, olyan durva volt, mintha a csillagok háborújában játszottam volna. A hormon injekciótól (Merional) meg teljesen elszabadult a vérnyomásom, el kellett kezdenem vérnyomáscsökkentőt szedni, annyira nyanyának érzem magam tőle, de muszáj, mert nagyon rosszul voltam. Szerencsére a szemfenék vizsgálat tökéletes lett, így van esélyem elhagyni, ha túlvagyok mindenen. Az egyéb jellegű tünetekről meg már nem is beszélek, valahogy úgy veszem észre, hogy erről "illik" hallgatni, maradjunk csak annyiban, hogy elég undi. Mindegy is.
Sajnos egyetlen másodperc sem volt még, amikor úgy éreztem, hogy ez most sikerülni fog, képtelen vagyok így felfogni, de inkább hallgatok erről is, mert sokszor úgy érzem, hogy vaslapáttal verem agyon azt, aki még egyszer azt mondja, gondolkodj pozitívan/csak akarni kell sikerül/minden fejben dől el.
Hát lófaszt.



Amúgy meg annyira szeretem a tavaszt, ilyenkor mindig rajzanak a fura figurák, én meg szeretek történeteket kitalálni az életükről, vajon milyenek lehetnek. Láttam egy nagyon idős nénit, kifestve, csiricsáré ruhákban és éppen rollerezett, hát mennyire vagány már. Tegnap meg egy apuka a munkahelyem melletti oviba görkorival jött a kisfiáért, cuki volt.
Emlékszem, én is rengeteget jártam a tesómért az oviba (szintén gyerek voltam még), aztán egyszer kitaláltam, hogy elviszem egy szatyorban(!) a macskát, hogy örüljön. Mit ne mondjak, elég meglepő látvány lehettem az ordító szatyorral. Tesóm nagyon örült, a cica kevésbé, végül mindenki ép bőrrel megúszta az akciót.



2015. május 11., hétfő

azéjjelnappaldolgozóállatról

Tudom, tudom, azt ígértem, hogy egy darabig nem lesz cicás poszt, de plüssci a szőnyegőrzésben már éjszakai műszakot is vállal, ügyel a fegyelemre rendületlenül.


stimuláció

Újra belevágunk, péntek óta szedem a gyógyszert, plusz injekciókat is kapok, vasárnap már fel is vettem az elsőt. A harmadik inszeminációra készülünk, el sem hiszem, ha nekem valaki azt mondja néhány éve, hogy egy gyerekért bármire hajlandó leszek, hát biztos körbe röhögöm. Most meg agyon hormonoztatom magam, csak hogy jöjjön már a kis csimotám. 
A barátaink is itt tartanak, csak nekik már a héten meglesz, annyira drukkolok, a lány nagyon bizakodó, szívből kívánom, hogy most már sikerrel járjanak.
Nehezen bírom a várakozást, érzem, hogy megindult már a munka a petefészkeimben, feszül, szurkálódik a brigád, ótejóég, mi lesz itt a hét végére.
Hát így.

2015. május 8., péntek

the incredible supercat...

... in action!


Oké, oké, most már leállok a cicás posztokkal. Kisdobos becsszó.

2015. május 6., szerda

cicafészi

A cicának lejárt a munkaideje (alvás, evés, szőnyeg őrzés), így elment egy kicsit csetelni a haverokkal a fészbukon.


ímeatámadójellegűállat

Lord Lábrágó Parasztfenyítő Richárd megrovásban részesíti a területére bepofátlankodó Magárólsokatgondoló Szőnyegtipró Micit.


A testalkatán kéretik nem nagyon nevetni.

2015. május 5., kedd

gyorshelyzetjelentés

Szombaton kész lett a festés, négyre a takarítást is befejeztük. Néhány hete kaptam ajándékba egy üveg méregdrága pezsgőt, erre az alkalomra tartogattam. Vackor fel is pukkantotta, hát volt olyan szar, hogy sírva ittuk, de mondtam, hogy a tervet tartani kell, egy-egy pohárral legyűrtünk.
Tegnap megérkezett az új szőnyeg a nappaliba, amit a cica az első másodperctől a saját tulajdonának érzett, és nekünk (egyszerű parasztoknak, semmirekellő alattvalóknak) tilos rálépnünk. A közepén fekve, szigorú tekintettel őrködik, és azonnal harap, ha határt sértünk. 
Hát így.


2015. május 1., péntek

sokatgondolokanyádbarátnőjéreludmira*

A festés ezredik napja, csillagidő -308333.0.

Kész az előszoba, a hálószoba, a nappali, hátra van még a fürdő (már a glettelés kész), és a konyhából egy kis rész, amit életem szerelme elfelejtett lekenni. 
Ma pont azt fejtegette nekem, hogy minek is azt lefesteni mikor pont olyan színű, mint amilyenre a konyha többi részét kente (négy árnyalattal világosabb, és egy rossz emlékű rántott hús nyomait viseli). Bizony, akkor arra gondoltam, hogy ha az anyámtól örökölt fekete nyelű késsel megfelelő szögben elvágnám a torkát, akkor csodás absztrakt festmény jöhetne létre a spriccelő vér által, de aztán erőt vettem magamon, és a torkát szorítva finoman meggyőztem. 
Ekkor éreztem először, hogy kicsit megértettem Ludmit.
Aztán szólt, hogy elhívtak bennünket a barátai estére, de nekem nem volt kedvem elmenni (boldog egyedül töltött órák), és felhívta a lakásba az érte érkező lányt (egy barátja felesége), akiről csak annyit kell tudni, hogy állandóan makulátlan a lakásuk, enni lehet a földről, és vércseként csap le a kiürülő tányérra, hogy elmosogathassa. Nálunk meg akkora a kupleráj, hogy például  se a hálóingem, se a borotvám, de még  a vasalódeszkám sincs meg, pedig azért ez csak egy 52 négyzetméteres lakás. Ez a férfiember meg felhívja ebbe a fertőbe a mániákust. 
Itt már erősen megértettem Ludmit.
Indulás előtt figyelmeztettem, hogy azért olyan állapotban KELL haza jönnie, hogy vége a dalnak, ennek holnap kész kell lennie, mert úgy fog járni, mint Ludmi férje.
Most iszom egy pohár rozét, mert ha türelmet nem is tanított ez a festés, még lehetek igen csinos alkoholista. 

*Ludmi Vackor anyukájának volt a barátnője, akinél egy közös italozás során elszakadt a cérna, és leszúrta a férjét. Szomorú történet.