2016. január 27., szerda

mérföldkő

Rászántam magam, és végre kértem időpontot a Kaáliba. Fene se tudja miért, de azt gondoltam Vackornak mindegy, hogy mikor megyünk, de annyira örült a hírnek, hogy rájöttem csak arra várt, hogy lelkileg készen álljak egy újabb tortúrára. Well, well, meglátjuk.
Egyébként bolondnak bolond szerencséje van, kevesebb, mint két hét múlva már mehetünk is első konzultációra, pedig azt hittem, hogy több hónapos a várakozás.
Izgulok.

2016. január 26., kedd

stiflermamája

Mici: - Várod már, hogy megnézzük az új X-akták részt?
Vackor: - Ja, annak idején anyáék nem engedték, hogy nézzem.

Először röhögtem, aztán rájöttem, hogy pont annyival vagyok idősebb, hogy én már nézhettem. 



szopóponcsó

Tegnap ultrafos napom volt, reggel meglepetésszerűen betoppant a Mikulás (mondjuk ez ad némi magyarázatot a hétvégi zabálásra, és Vackor fenyítésére), enyhén szólva korábban, csak pillogtam, hogy vajon ébren vagyok-e, vagy ezt is csak álmodom.
A hásziendán a banda szerintem versenyt rendezett abból, hogy ki tud ostobább kérdést feltenni. Majd egy kollégám iszonyat szemét volt velem, szívesen csinálja mióta rájött, hogy nem tud megdugni, tudom, hogy ez az oka, de mégis rosszul esik. Utána persze sikerült leordítani az egyetlen embert, aki segíteni akart.
Aztán este véletlen a számhoz nyúltam, és éreztem, hogy egy hatalmas herpesz vigyorog a szám közepén, pont úgy nézek ki, mint akit képen töröltek egy vaslapáttal.
Este még az azért eszembe jutott, hogy megkoronázná a napomat, ha egy konténer szar áttörné a tetőt, és a fejemen gellert kapva szétterülne a nappaliban. És ezzel a boldog képpel jól le is feküdtem.


2016. január 21., csütörtök

gondoltamegylányra

Ezt a képet még régebben lementettem, hogy ha egyszer majd jól kifakadok, hogy milyen kurva hideg van kint, és úgy, de úgy szenvedek, mint még senki más, akkor legyen mivel illusztrálni.
De ma inkább az jutott róla eszembe, hogy az rtl-es Pataki Zitát mennyire nagyon utálhatja a sztájlisztja, mert egyszerűen botrányos, ahogy azt a nőt öltöztetik.



2016. január 15., péntek

zseniális



Azt hiszem, hogy ennél a képnél semmi sem tudná hitelesebben összefoglalni a Magyarországon uralkodó közlekedési morált. Embertelen mennyiségű barom van az utakon.
Nekem mondjuk személyes kedvencem még az olyan sofőr, aki kivágódik elém ezerrel, elsőbbségadás nélkül (nyilván mögöttem senki sem jön, de minek is várna 3 másodpercet) egy kereszteződésben, majd harminccal halad (mert hát ő nagyon fontos ember, és kihangosító helyett kézből telefonál), és a következő sarkon irányjelző nélkül elfordul.

2016. január 11., hétfő

ahétvégéről

Pénteken némi fosikálás gyengélkedés miatt le kellett mondanom az edzést, így elmentem a teszibe, hogy vegyek a hétvégére egy nagy csomag vécépapírt kaját . Közben felhívtam Mimózát, mert egész nap ő járt a fejemben. Jól is tettem, mert igencsak ki volt bőgve a hangja, úgy hogy áthívtam estére. Elmesélte, hogy egy nagyon durva családi titok pattant ki náluk, amivel nem tud mit kezdeni, a tökéletes családjáról alkotott képe egy pillanat alatt hullott darabokra. Igazából ilyenkor örülök, hogy egy cinikus picsa vagyok, mert én már ilyen dolgokon képtelen vagyok meglepődni. Summa summarum, a nagy ijedségre mindenfélét össze kellett inni, szombaton meg csak pillogtam, hogy öreg vagyok én már ehhez. Így nyilván délelőtt próbáltam észhez térni, aztán összekapartam magam, és mindenféle vad dolgokból, a mélyhűtőben rejtegetett kincsekből egész vállalható ebédet csináltam. Rendet raktam, csillogott-villogott a lakás, mindez tartott is este hétig, mert ugye akkor ért haza Vackor a tejfakasztóról, némileg viseletesen. Na, ekkor lett oda a rend egy szempillantás alatt. Hihetetlen képessége ez a férfiaknak, hogy másodpercek alatt micsoda kuplerájt tudnak csinálni, csak egy kicsit nem figyel az ember lánya, és legalább két pulcsi, egy farmer, és számos koszos zokni hever mindenfelé. A tatyó kipakolatlanul az előszoba közepén, egy kulcs itt, egy papírfecni ott. Persze a limitált szériás sörválogatás akkurátusan kipakolva a pultra.
Vasárnap délelőtt mindketten igyekeztük kiheverni az előző két napot, Vackor filmezett, én meg olvasgattam, délután moziba mentünk, a film is, és a kukorica is szar volt, ebből a kukorica fájt igazán a lelkemnek
A cica rendületlenül várja az apokalipszist, mert annyit zabál, hogy elképesztő. Mondjuk a hétvége számomra legviccesebb momentumát is ő okozta, amit az alábbi képpel illusztrálnék, szegény cica. Izé.


2016. január 7., csütörtök

morogabajszaalatt

Van Vackornak egy barátja, nevezzük mondjuk Lófogúnak. Lófogú külföldön él, mert egy lány után oda húzta a szíve, és a héten született meg a második gyerekük. Ez szuper hír, itt legyen mondjuk három perces taps, szívből gratulálok. De bazdmeg egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ebben a latyakos, ónos esős, havazós időben miért kell elvárni, hogy a haverok árkon-bokron, három országon keresztül elloholjanak, bebasszanak, és visszaloholjanak. És bazdmeg, ezeknek (Vackor és a legjobb barátja, BármiÁron, aki mindig kap az ilyen lehetőségeken, mármint a kontroll(=feleség) nélküli vedelésen) miért kell ész nélkül pattanniuk, és végig csinálni ezt a túrát.
Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy elmegy, mert menjen, érezze jól magát, meg szép dolog a barátság is, de az időjárás könyörgöm, hát nincs ezeknek szemük/eszük? Szétbasz az ideg. Nagyon aggódom, pláne a visszaút miatt (kocsival akarnak menni), és igen nehéz úgy meggyőzőnek lenni, hogy közben ne az jöjjön le, hogy egy orbitális sárkány vagy, aki mindenbe bele akar szólni.



2016. január 2., szombat