2016. február 29., hétfő

wtf

Szombat délután, jobb dolgunk nem lévén, Vackorral elmentünk a teszibe, hogy csupa egészséges dolgot vásároljunk feltöltsük az ital készleteinket, és este kinyúlt mackóban a kanapén punnyadjunk és szittyózzunk. 
(Itt hagyok egy kis időt, hogy Zacher Gábor beletörölhesse a könnyes arcát a köpenye sarkába.)
Átböngésztük az ital kínálatot, amikor is olyat láttam, amit azóta sem tudok feldolgozni, le is fényképeztem, meg kell örökíteni az utókornak, hogy igenis van létjogosultsága az elmebetegségnek, és ha a hülyeség akaraterővel párosul, akkor bármit el lehet érni.
Nincs is mit hozzátenni, feleslegesek a szavak, íme:



2016. február 24., szerda

a csodálatos genetikánkról

Már nagyon régóta szerettem volna beszélni a tesómmal arról, hogy mi is lesz akkor, ha letelik az egy év, ami alatt fel van függesztve a ciklusa (a műtét miatt muszáj). Kifaggattam a kaális orvost is, és vártam a jó alkalmat, hogy kettesben legyünk, és átbeszéljük. Aztán tegnap váratlanul ő hozta szóba.
Elmondta, hogy ha letelik az egy év, akkor mindenképp szeretne teherbe esni, és le is beszéli a faszkalappal az orvosával, hogy jegyezze elő inszeminációra, mert egyáltalán nem bízik abban, hogy természetes úton teherbe eshet, és mivel csak maximum három hónap esélyes a betegsége kiújulása előtt, semmit sem szeretne a véletlenre bízni.
Ma átbeszéltük anyával is, aki megkért, hogy mindenképp támogassam a döntésében, bármennyire is alkalmatlan az időpont, mert talán még sosem volt ennyire szar minden anyagi, pasi és egyéb szempontból a gyerekvállalásra, de úgyis megoldjuk valahogy. Nyilván ezzel nyitott kaput döngetett, nálam jobban senki sem áll mellette, mindenben számíthat rám, igazából pont arra gondoltam ha a jóisten/univerzum/bárakárkihalétezik választás elé állítana, hogy csak az egyikünknek lehet gyereke, gondolkodás nélkül lemondanék a javára.
Édes kis békám, legalább neked sikerüljön, ezt kívánom.

2016. február 19., péntek

költői

Miért ennyire gonoszak egyes emberek?
A látszat ellenére, én egy nagyon zárkózott ember vagyok. Nehezen barátkozok, nagyon kevés barátom van, és azokkal sem bánok olyan jól, ahogy megérdemelnék. Sajnos.
Mégis, mindezek ellenére, igyekszem nagyon befogadó és nyitott lenni, és mindenkivel egyformán, lehetőség szerint kedvesen bánni. Különösen fontosnak tartom ezt betartani a munkahelyemen, ahol aztán tényleg mindenféle ember dolgozik.
Van egy nő, akit az egész gárda egy emberként utál, mert egy kiállhatatlan, rosszindulatú teremtés, aki ha csak teheti, gonoszkodik a többiekkel, feljár hozzám az irodára besúgni, mocskolni a kollégáit. Mindenkivel volt már összetűzése, kivétel nélkül, és én mégis próbáltam meglátni benne is a jót, nem engedtem, hogy elmérgesedjen körülötte a helyzet, csitítottam szép szavakkal a megbántottakat, és próbáltam őt is a jó felé terelgetni.
Hát kérem (tudom, hát-tal nem kezdünk mondatot), csúfos kudarcot vallottam.
Ma elment a cégtől, szépen, módszeresen végigjárt mindenkit, kisebbet-nagyobbat rúgva, úgy, hogy a legnagyobbat nekem tartogatta.
Igazából egész nap bőgtem, mert nem mint a főnökébe rúgott, hanem konkrétan belém, az emberbe, ott, ahol a legjobban fáj. Próbáltam tartani magam, kikértem magamnak, és helyre tettem, de miután elment kiszakadt belőlem a zokogás, mert az emberi gonoszsággal egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni. Tényleg, őszintén nem értem, és úgy látszik ez már így is marad.
Tényleg, miért ennyire gonoszak egyes emberek?

2016. február 10., szerda

1.

Szóval tegnap volt az első alkalom. Mivel ragyogó idő volt, úgy döntöttünk, hogy elsétálunk, néhány utcára lakunk az intézettől. Onnantól, hogy megérkeztünk, végig vágták ránk a pofákat, igazából már amikor odaértünk, a köszönésünkre is csak egy pofavágás volt a válasz. Ez utána sem változott a személyzet részéről, csak az az egy vigasztalt, hogy a "fizető vendégekkel" is így bántak. Nyilván az ember nem azt várja, hogy csókolgassák a kezét, még mosolyogni sem kell, de némi empátia azért elvárható lenne, mert nem nyaralni megyek oda, hanem egy kiszolgáltatott helyzetben segítséget kérni. Értem én, hogy rettenetesen sokan vannak, de akkor is.
Kitöltöttük a papírokat, minimális csúszás volt, majd szólított bennünket a választott orvosunk. Elmentünk vele az irodájába, átbeszéltük az eddigieket, szerinte az a vizsgálat, amivel engem meddőnek nyilvánítottak, egy kalap szilvát sem ér, más lehet a gond, de ez úgyis ki fog derülni. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó hír-e vagy sem. Valószínű, hogy nem igazán.
Elmondta, hogy milyen vizsgálatok kellenek, vérvételek, tenyésztések, szűrések, belgyógyászati vizsgálatok, majd ha ezek rendben vannak, akkor hogy is zajlanak a beavatkozások pontosan, és hogy százalékosan mire lehet számítani. Itt kicsit elszomorodtam, azt mondta, hogy az első lombik nagy átlagban nem szokott sikerülni, hiszen csak 30% a sikeresség, míg a másodiké 42%, a harmadik pedig 45%. 
Azt is elmesélte, hogy havonta 15 tébés beavatkozást végezhet, erre 50 várakozó van, így mi novemberre(!) kaptunk időpontot, tehát esélyem sincs 37 évesen szülni, pedig még be sem töltöttem. Szuper.
Kicsit furcsállotta, hogy az alap dolgokon kívül nem tettünk fel kérdéseket, pedig elmondtam neki, hogy mindent a maga idejében, nem akarok előre mindent tudni, csak sokkolna, ez is elég volt, nyugodjon meg, ha eljön az ideje, az őrületbe fogom kergetni a kérdéseimmel. Próbált rádumálni, hogy nézzek meg valami felvételt a Kaális oldalon, Vackor már megnézte, nekem ez pont elég, majd mikor látta, hogy egyelőre ez no way, akkor adott egy ismertető könyvet, ami első blikkre nagyon cuki és szimpatikus, még csak átpörgettem, de biztos el fogom olvasni.
A dokiról... Nagyon közvetlen volt, nekem igazából túl közvetlen is. Vackornak mindez nagyon bejött, nyilván a közvetlenségével oldani akarta a feszültséget, és később biztos hálás leszek érte, de nekem akkor is sok volt, hiába volt kedves és vicces. Halálba idegelt, hogy anyának és apának szólított bennünket, nekem ez a vesszőparipám, bakker azért mentünk oda mert nem vagyunk anya és apa, nagyon szeretnénk, de nem sikerül, és nekem igenis fáj, ha így szólítanak. Empátia, ismét csak heló.
Körülbelül háromnegyedóra alatt végeztünk, ebben benne volt egy vérvétel is, persze előtte háromszor felhívták a figyelmünket a recepción, hogy a szomszéd szobában lehet fizetni a tizenötezer forintos első konzultációs díjat. Fizettünk, levették a vérünket, amivel kiválthatjuk a HIV és a Hepatitis C szűrés utáni rohangálást, csak hogy valami dicséret is legyen, nem mellesleg extra profi módon történt, egy cseppet sem fájt, és csak pár másodpercet kellett várni. 
Aztán mehettünk isten hírével, pont akkorát köszöntek búcsúzásképp, mint amikor megérkeztünk.

Ja, a legfontosabbat nem is említettem, számos alkalommal felhívták rá a figyelmünket, hogy kétszázezerért, akciósan, soron kívül megcsinálják, amikor csak szeretnénk.
Magyarország, Kaáli Intézet, én így szeretlek.

miregondoltaköltő

Mostanában folyton nyitott sliccel járok, lehetőség szerint úgy, hogy kismillió ember előtt elsétálok, és csak utána veszem észre, hogy nyitva van a disznóól.
Nem is értem. Öregszem?



2016. február 8., hétfő

ahol a kezdete, ott a vége - ahol a vége, ott a kezdete

Holnap lesz a napja, hogy megyünk az első konzultációra, ezért a tegnap délelőttöt a szükséges papírok összerakásával töltöttem. Tulajdonképpen én egy precíz embernek látszó lusta disznó vagyok, így eltartott egy darabig, míg minden meglett. Ez is csak annak köszönhető, hogy semmiféle papírt, levelet, csekket ki nem dobok, csak eldugott sarkokba archiválok, így volt mit átnézni, mert nyilván nem gyűjtöttem egy helyen amit kell.
Annyira fura volt felidézni, hogy 2013 áprilisában indult ez az egész, mindjárt három éve lesz, minden papírról ordít a kifejezés, elsődleges infertilitás. Köszi, puszi.
Szépen mindent lefűztem, külön a vérvételeket, rákszűréseket, külön Vackor eredményeit, és külön a nyolc inszemináció zárójelentéseit. Szar érzés volt, újra átéltem a sok reményt, reménytelenséget, rosszullétet, fájdalmat, bánatot. Nem is tudtam aludni igazán éjszaka, annyira a hatása alatt voltam, szorongásból megint sikerült jelesre vizsgázni.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy várom a holnapot.

2016. február 4., csütörtök

lávizindier

Ordítanak a macskák, ordítanak a rigók, ordítanék én is (velkám peteérés, te édes), és még a felmosóvödör diszkrét, rózsaszín hányásra emlékeztető habja is harsogja, feleim, itt a tavasz.