2016. május 17., kedd

btx - utoljára

Szóval ott hagytam abba, hogy tudjátok mi is lesz a karácsonyi ajándékom, gondolom itt senki sem lepődik meg. Nyáron, az első alkalommal, csak szemkörnyéket kértem, aztán decemberben, a rendelőben valami hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy a szemkörnyék plusz glabella (szemöldök közti terület) kombinációt fogom kérni. Kicsit sem fáj jobban, mint az első alkalommal, pár perc volt az egész, és mehettem isten hírével. Annyiban volt más utána, hogy pár napig fájt a homlokom, ezt mondta is a doki, elég fura érzés volt, ahhoz tudnám hasonlítani, mint ha egy lehúzható arcmaszk lett volna az arcomon.
Na de a hatás, hát az WOW, csupa nagy betűvel. Nagyon szépen kisimult az arcom, a plusz terület megemelte a szemöldökömet, sima lett a homlokom, és nagyon nyílt lett a tekintetem, persze mindez túlzások nélkül, egyszerűen csak úgy néztem ki, mint aki most érkezett haza egy pihentető wellness hétvégéről.
Az első kezelés hatása két hónapig tartott, a másodikra azt mondanám, hogy már inkább négy volt, és a két terület közül a glabella a tartósabb, a szemkörnyék kicsit hamarabb adja meg magát.
Születésnapomra nyilván megint megleptem magam (itt mielőtt bárki mániákusnak gondolna, a doki megállapította, hogy a szervezetem az átlagtól gyorsabban dolgoz fel bizonyos szereket, sajnos ezt is, csakúgy mint a fájdalomcsillapítókat). A mostani talán még szebb lett, mint az előzők (a hatásról még annyit, hogy csütörtökön még jó napottal köszöntek az eladók, vasárnap sziával). 
Az orvosom már ismeri az arcom, átbeszéltük, hogy milyen tapasztalataim voltak, és végre a bőrrákom óta először szimmetrikus az arcom, ami nekem megint csak WOW, mert az a hiányzó darab, a mestermunka ellenére is, aszimmetrikussá tette némileg az arcom. 
Azt még hozzátenném, hogy azért minden alkalom előtt be voltam tojva, voltak kétségeim, de ezek két nap múlva szépen elmúltam amikor a tükör előtt csak vigyorogni tudtam az eredmény láttán.
Téma lezárva, puszi.




6 megjegyzés:

  1. Szuper, hogy bejött! :) Egyébként én szívesen olvasok minden ilyesmit, szóval az sem zavar, ha időnként írsz róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi! :)
      Én meg a posztod miatt vettem wonderblurt, és imádom. :)

      Törlés
  2. De ez ugyanolyan botox mint amit a híres/gazdag/szép emberek használnak? Nem értem :). Mármint tok nem értek a témához, de a botoxra mindig az a mondás, hogy fúj fúj, meg rossz. Ez meg másként hangzik... Tajekoztass :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ugyanaz. :)
      De ezt mindenki csak mondja, tagadja, pedig... Mióta tudom, hogy mit kell figyelni, nagyon sok 'sorstársamat' felfedeztem. Csak jó orvost kell választani, és akkor nem ordít rólad, nem leszel olyan 'nikolkidmen'. Ha van még kérdésed, privátban mindenre válaszolok. :)

      Törlés
  3. Hu, es a borrakodrol lehet vhol bővebben olvasni? Vagy ez nagyon gaz kerdes? En nem regota olvaslak, par honapja, es nem tudtam, hogy volt ilyened.
    Tok jo, hogy ezek szerint a botoxnak nem csak megvetendő oldala van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdezz nyugodtan, Vera. :) Szerintem a bőrrákomról ebben a blogban még nem írtam, egy bazalióma volt az arcomon, ami a legkevésbé veszélyes bőrrák, az esetek 95%-ában nem áttétképző. Nálunk megvan rá a genetikai hajlam, ezért én felismertem, és bár gyönyörű szép munkát végzett az orvos, nyilván a hiányzó rész miatt nem egyformán ráncosodik az arcom.
      Ügyeljetek a fényvédelemre! :)

      Törlés