2016. június 30., csütörtök

csakaszokásos

Én: - Szia! Hogy vagy, minden rendben volt a kórházban, jól sikerült a műtét?
Nemén: - Ó bazdmeg, a műtét le van szarva, a szobatársamat viszont képtelen vagyok kiheverni. Úgy hívták Etelka, estig egész normálisnak tűnt, nem is értettem, hogy miért emlékeztet az elmebeteg anyósomra. Aztán mondtam neki, hogy láttam egy fura figurát a folyosón. Erre beközölte, hogy az egy kém, akit a volt barátja állított rá, aki egy oknyomozó riporter, és a kém azért tudja őt követni, mert amikor szexeltek, alulról beleültetett egy mikorchipet, és annak segítségével folyamatosan szemmel tartják. Egész éjszaka nem mertem aludni, vártam mikor ver agyon egy vascsővel.

Kicsit megnyugodtam, hogy nem csak engem szeretnek a tébolyultak, a sztori ellensúlyozásaként viszont ilyen kis szép cicókákat simogattam:



2016. június 24., péntek

2016. június 23., csütörtök

(majdnem)tinilány

Ma másnaposan jöttem dolgozni. Megboldogult lánykoromban csináltam utoljára ilyet, igaz, hogy akkor ketten megittunk egy üveg vodkát, most meg két fröccs készített így ki, de akkor is na.
Ha már ennyire durva arc vagyok, lehet hogy csipszet fogok reggelizni, és lenyomtatom egy kis gumicukorral, muhahaha!



2016. június 21., kedd

"Kis lépés egy embernek..."

Tegnap volt az első nap, hogy nem kellett bevennem fájdalomcsillapítót. Remélem ez egy tartós állapot lesz. Ujjak csuriban.
Amúgy meg üzenném azoknak, akik a megoldást keresik egy kihülőben lévő hosszú kapcsolatra, hogy egy fél éves nőgyógyászati betegség, plusz egy műtét a válasz a kérdésükre. 
Vackorral csak úgy szikrázik közöttünk a levegő, nagyokat sóhajtozva pislogunk egymásra, mint ha csak tegnap találkoztunk volna először. Azt hiszem ezt hívják örömnek az ürömben.

2016. június 14., kedd

2016. június 10., péntek

maradok tisztelettel

Szerdán nagyon fájt a hasam, arra gondoltam, hogy peteérésem lehet, amit le is csekkoltam a mensis alkalmazásban, és igazam volt. Átnéztem az évet, és tökre megörültem, hogy augusztusban pont a nyaralás első napján lesz peteérésem, micsoda szuper időzítés, aztán leesett, hogy hát lópénisz, maximum a hasüregem érezheti megtisztelve magát, hogy ott szívódhat fel a csodálatos petesejtem. Well, well, ezt is meg kell szokni.

De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy amikor a Kaáliban voltunk, akkor a doki azt mondta, hogy három havonta ideális a lombik sikertelenség esetén, én meg azt gondoltam, hogy ha már van első időpontunk, akkor a többi automatikus. Hát, megint csak lópénisz, csak ez úgy kábé másfél méteres.
Biztos ami biztos, ráírtam a dokira, hogy így van-e, és ha nem, akkor ugyan írjon már be bennünket még egy időpontra. 
Magyarország, én így szeretlek, nyilván itt csak az a biztos, hogy virítsd a lóvét, és ne sokat gondolkodj, mert mindjárt kaptunk is időpontot 2017. júliusra, a pofám leszakad, de komolyan.
Igen, 13 azaz tizenhárom hónap múlva. 
Nektek, ott fent az egészségügyben, bizony, a jó kurva édesanyátok. Sok szeretettel, maradok tisztelettel.

2016. június 2., csütörtök

hogyvolt

Nagyon rossz megfigyelő vagyok, képtelen vagyok a részletekre koncentrálni, a legócskább bűvész is simán átverhetne, sosem a lényegre koncentrálok.
Azt viszont megfigyeltem, hogy a nők arca, pontosabban a tekintete megváltozik ha valami igazán komoly esemény történik az életükben, megjelenik egy különös fény, vagy inkább olyan érzésem van ettől, hogy ők birtoklói egy olyan tudásnak, amit én nem érthetek meg. Nézzétek csak meg, talán ez a legjobb példa, bárki szülés előtti- és utáni képeit, megjelenik az a valami, és soha többé nem múlik el.

Csütörtökön megszállt egy igazán mély, zsigeri, mélyről jövő nyugalom. Végig csináltam a munkanapom, hazaérve pakolásztam, becsomagoltam, olvasgattam, és este aludtam egy jót. Reggel a szokásos időben keltem, hajat mostam, felöltöztem, és elindultunk Vackorral.
A klinikán sem voltam ideges, mindent hatalmas nyugalommal intéztem, még jól össze is röhögtünk a főnővérrel, mondjuk arra már nem emlékszem, hogy min. Biztos ami biztos alapon belém tömtek egy nyugtatót, megmutatták az ágyam, kaptam egy szexi hálóinget, pont akkorát, mint egy négyszemélyes sátor, kipakoltam, összespanoltam az ágyszomszéddal, és majdnem a műtétig aludtam. 
Tulajdonképpen olyan volt, mint egy szürreális álom, minden olyan lassú volt, mindent meg tudtam alaposan nézni, szagolni, tapintani, élénkek voltak a képek, a színek, a gondolataim.
Jött az altatóorvos, bemutatkozott, a nevére nem emlékszem, de nagyon kedves volt, majd jött a beteghordó, akinek HoszéÁrmándó feje volt, de az ő nevére sem emlékszem. Végig tolt a folyosón a műtőkig, amik zöld függönnyel voltak elválasztva, láttam, hogy valakit pont operálnak, még eszembe is jutott, ótejóég, milyen magasra van állítva az asztal alatta.
A műtőben megint egy csomóan bemutatkoztak, én meg arra gondoltam, hogy miért vagyok képtelen megjegyezni a neveket, nagyon kedvesek voltak, mindent elmagyaráztak, összehangoltan, és gyorsan dolgoztak, pillanatok alatt előkészítettek, kaptam valamit vénásan, amitől nagyon könnyű lett a lét, majd valaki megkérdezte, hogy 'indíthatom-e a Propofolt?', nyilván nem tőlem, ekkor az jutott eszembe, hogy baszki, Michael Jackson is ettől fordult fel, de én inkább kiscicákra gondolok, aztán elnyelt az álom.
Az ágyamban ébredtem, az első akit megláttam a tesóm volt, olyan jó érzés volt, emlékszem, hogy olyan szépnek láttam ahogy ott ült, a göndör hajával, a szép színes, virágos ruhájában.
Elmondta, hogy másfél óráig voltam bent, a műtét jól sikerült, de sajnos a petevezetőimet el kellett távolítani, mert már annyira nagy kárt tett bennük az a kismedencei gyulladás, ami hónapok óta kínzott.
Olyan furcsa volt az egész, olyan ébernek és tudatosnak éreztem magam, mindenre emlékeztem ami az ébredésem után történt, semmiféle fájdalmat nem éreztem (mondjuk ez azért nem teljesen igaz, mert a tesóm mondta, hogy ahogy az ágyamba kerültem szóltam, hogy kérek fájdalomcsillapítót, amit hamar hoztak is, mert még a műtét előtt szétfenyítettem az altatóorvost, hogy legyen az ágyamhoz készítve, nem is én lennék...), nem volt hányingerem, egyszerűen pihent voltam.
Emlékszem, hogy bejött az orvosom, megsimogatta a karom, és mondta, hogy 'Mici, nem tehettem mást, ki kellett venni, ebből most már sajnos tuti Kaáli lesz', jött az altatóorvos is, érdeklődött, hogy hogy vagyok, elmagyarázta, hogy hogyan is altattak, meg arra is tisztán emlékszem, hogy valamiféle szeretet burokban éreztem magam, ahogy Vackor és a tesóm dongtak körülöttem.
Furcsa, napokig olyan élénk volt mindez, minden másodperc, most meg erőltetnem kell magam, hogy emlékezzek, törlődnek a képek, mondatok, csodálatos képessége ez az emberi agynak, ahogy űzi el a démonjait.
Aztán aludtam egy csomót, délután újra bejött Vackor, ült az ágyam mellett, megkértem, hogy fogja a kezem, és csak akkor menjen el, amikor már elaludtam.
Olyan kilenc körül lett a tudatom teljesen tiszta, nem voltak továbbra sem fájdalmaim, csak gyenge voltam, kimenni pisilni kész túlélő  túra volt, utána sokáig beszélgettünk a szomszédommal, majd hajnalig megint aludtam.
Felkelés után már mentem is tusolni, mit ne mondjak, az oldalamból kivezetett, belsős poénként (haha) diszkótáskának nevezett, véres folyadékkal teli zacskóval elég vicces volt. Mégis, ez ott, akkor, annyira természetes volt, megint csak az emberi agy csodája, túlélés játszik mindig, bármilyenek legyenek is a körülmények.
Tízre jött az orvosom, kivenni a drént, meglepő módon ez embertelenül fájt, mintha a beleim húzták volna ki, szerencsétlen orvosnak akkorát ordítottam a fülébe, hogy tuti még délután is csengett. Csak legyintett, 'Mici, ez belefér', aztán átbeszéltük a műtétet.
Elmondta, hogy tévedett, nincs endometriózisom, viszont volt valamikor egy komoly gyulladás, ami érintett minden szervet, a beleimet, a méhemet, a petefészkeket, és a petevezetőket. Mondta, hogy csak nézett, olyan szörnyű állapotok voltak bent, minden mindennel össze volt nőve, a petevezetők hurka vastagságúak voltak teli folyadékkal (lám-lám, mégis csak vidéken élünk, tökéletes a hasonlat, illik a szürreális álomba), menthetetlenek voltak, mérgezték a szervezetemet, és megölték volna kaális embriót is, ha a helyükön maradnak. Utána még átbeszéltünk pár dolgot, és ki is ebrudaltak a kórházból.
Azóta itthon vagyok, napról-napra erősebben, dolgozik a szervezetem. Az első két éjszaka borzasztó rémálmaim voltak, ugye a rengeteg elfojtás... Vackor szeretne beszélni a történtekről, de még képtelen vagyok rá, igazán még sírni sem tudtam, nagyon fájdalmas ez, titkon azt reméltem ettől a műtéttől, hogy meggyógyítanak, és nőként én is normálisan funkcionálhatok, nem szorulok majd arra, hogy idegenek turkáljanak a magánéletemben és bennem ahhoz, hogy gyerekem lehessen.
Hát, most ez az álom bizony elszállt.

Szombat este belenéztem a fürdőszobai tükörbe, és láttam, hogy valami megváltozott, nekem is más lett a tekintetem. Az enyémben a bánat ül.