2016. augusztus 30., kedd

hiánypótló

Őszintén szólva, nem is annak a fejét nézném meg, aki kitalálta, hanem annak, aki erre azt mondta, hogy csináljuk meg, szép munka, számíthatsz az év végi bónuszra, ebből biza' meggazdagszunk.


2016. augusztus 29., hétfő

édesélet









Szuperjól sikerült a nyaralásunk, sőt, nyugodtan kijelenthetem, hogy életünk legjobb nyaralása volt. Kipihenten, kisimulva, lelazulva értünk haza, ránk fért már. Nyugalom, szerelem, boldogság.

Persze nem is a mi életünk lenne, ha a hazaérkezésünk után 5 perccel már ne macska hányást kellett volna takarítani. A cica ugyanis nagy örömében, hirtelen felindulásból jól bezabált, 2 másodperc múlva egy kurva nagyot hányt a nappaliban a szőnyegre, majd mikor Vackor rászólt, hogy a második adagot már légyszi ne a szőnyegre, akkor újra hű lett a nevéhez (a futva hányó), és húzott egy csíkot a padlóra is. Well done, csak a szokásos.




2016. augusztus 15., hétfő

hétvégi

Sziasztok, Vackor Mici vagyok, kemény vonalas kisnyugdíjas.

Szombaton csodás családi muri volt nálunk, kicsi békám 30 lett (mikor lett ilyen öreg, tegnap még az oviba jártam érte), anya meg 60. Én voltam a torta felelős, anya főzött (úgy kábé 60-70 emberre, halkan megjegyezném hatan voltunk az ebéden), volt ajándékozás, szuper jól sikerült, imádom a családom.
Ebéd után Vackorra rájött a vásárolhatnék (oké, ez nem teljesen igaz, csak az első adandó alkalommal tönkre vágta az új fürdőnaciját, ami szerinte még jó lett volna simán a nyaralásra, mert hát miért gond, hogy tiszta kátrány a hátulja, én meg mondtam, hogy semmi gond, de ebben nem jöhet, egyedül megyek nyaralni), és hát ki vagyok én, hogy ebben korlátozzam. Szóval vásárolgattunk, egy csomó klassz dolgot beszereztünk tök jó áron, kicsit el is kapta a gépszíj, mert két(!) bevásárlóközpontot is megjártunk (közben az elcsomagolt torta teljesen logikusan a csomagtartóban maradt, de ezt csak evés után fél órával bántam), kaptam tőle egy nagyon dögös rucit, amiben szerinte úgy nézek ki, mint egy görög istennő (olyan édes, iszonyú dagadt vagyok az edzés hiánytól és a bánatevéstől), imádom ezt a palit csak mondom (nem a ruha miatt, hanem amiért ilyen kedves, úgy néz ki, hogy ez már csak egy ilyen sok zárójeles bejegyzés lesz). Ja, majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy persze fürdőnaci is lett.
Aztán a fent említett tevékenységekben (mármint a zabálás és vásárlás) jól elfáradva hazamentünk, kihagytuk az esti fesztivált, helyette már öt órakor pizsiben döglöttünk a kanapén, durva arcok vagyunk, na.

A cica csak ránk nézett, és elfáradt, és mivel 25 fok alá esett a lakásban a hőmérséklet (közeleg a tél...), be is kellett takargatni.


Mivel szombaton már tök korán elaludtunk, vasárnap már hajnalok hajnalán felevett bennünket a fene, megkávéztunk, megnéztünk egy csomó Spongya Bobot (igazából csak én szeretem, Vackort halálba idegeli, de a szerelem már csak ilyen, áldozatokat kell hozni, muhaha), aztán kimentünk a piacra. Ettünk lángost, vettünk egy csomó finomságot, majd bementünk a városba, ittunk még egy kávét, fesztiváloztunk, ha már ugye a lustaság szombat este megakadályozott benne, fagyiztunk, majd hulla fáradtan hazamentünk. Mindezzel végeztünk tizenegy órára (nem este, délelőtt(!) 11 órára), úgy hogy ebéd után már csak némi körömlakkozásra tudtam rávenni magam, ha már a kezeim rendbe tették, hozzá igazítottam a lábam.

Oké, nyilván ez a kezem, de a lábam már lusta voltam hozzá fotózni.

A nagy művelet után megfürödtem, pizsit húztam (kábé egy óra lehetett, de talán már fél kettő is volt), és a nap további részét bugyutánál bugyutább filmek nézésével töltöttem.

Köszönöm a figyelmet, és most hallgassuk meg együtt a 'Nem csak a húszéveseké a világ' örökérvényű slágert, Aradszky László előadásában. Puszi.

2016. augusztus 12., péntek

apozitívgondolatoksziporkázócsillámpora

Amúgy meg ezúton szeretném megköszönni a kedves vegyésznek, akinek eszébe jutott egy kis viccport is keverni a fájdalomcsillapítómba, csillagos ötös, mehetsz a cirkuszba. 
Jó munka volt, felszabadult, boldog lánynak érzem magam, és azért sem vagyok mérges, hogy zabálok tőle, mint egy pocok. 
Puszi: Mici.


Ui.: fájdalmat mérsékelten csillapít, de ki nem szarja le.

2016. augusztus 10., szerda

MRI

Azt szokták mondani, hogy a zuhanó repülőn még a legnagyobb ateista is istenhívő lesz. Van benne valami. Bár nálam még csak a hajtóművek akadoznak, de észrevettem magamon, hogy lassan bármibe bele tudnék kapaszkodni. Sajnos.
Vasárnap délelőtt kellett menni, alig tudtunk bejutni az épületbe, mert egy népes roma csoport az ajtó előtt siránkozott, hogy 'Sányi nem tudta bevenni ázt á kányárt, a kurva gravitácijó miatt'. Sanyit épp előttem tolták be a kezelőbe, lett miatta némi csúszás, pont annyi, hogy összefussak egy általános iskolai tanárnőmmel, aki nem ismert meg, de tudom, hogy szörnyű dolgokon ment keresztül, ennek ellenére csodásan nézett ki (tudom, hogy bár nem ismertél rám, de egy kommentből rájöttem, hogy olvasol, nagyon drukkolok Neked!), mégis olyan rossz érzés fogott el, hogy miért pont itt kell találkoznunk.
Maga az MRI nem egy nagy dolog, betolnak egy hengerbe, utána meg olyan, mint ha egy marha nagy, marha hangos kacsa hápogna a fejed felett. A vége felé kaptam kontraszt anyagot intravénásan, fogalmam sincs mi volt benne, de egész délután aludtam tőle, mint akit agyon vertek.
Utána jött egy hét várakozás, utáltam minden percét, enni sem tudtam az idegtől, éreztem, hogy baj van, baj lesz, hiába próbál az élet türelemre tanítani, innen üzenem neki, ez így nem fog menni.
Sok-sok könyörgés, rimánkodás után, az utolsó pillanatban lett kész a kiértékelés, eleve Xanax-szal mentem, mégis már a parkolóban bőgtem, nem is a várható eredménytől, fene tudja mitől. Nem tudtam nem rossz előjelként felfogni, hogy tiszta vér volt a lejáró, látszott, hogy valakiből szinte spriccelt a vér (valaki meg nem érezte, hogy ezt fel kellene takarítani, de ez meg megint más tészta), ez már megalapozta az érzéseimet. Igazából mélyre elástam az eredményt, nem tudom pontosan idézni, de az volt a lényege, hogy három, különböző méretű elváltozás/csomó/izé van a kismedencémben, amit az elemező orvos endometriózisként ír le. Kettőről már tudtam, de a harmadik meglepetésként ért, nem írom le, hogy hol, de kurva rossz helyen van, és azonnal éreztem, hogy ez nagyon rosszat jelent. Ahogy kihámoztam, rákot nem valószínűsít, pontosabban áttétet nem, és ez az egyetlen jó hír, bár megerősítve nem lett.
Másnap korán reggel mentem az orvosomhoz, aki miután meglátta az elemzést nagyon mérges lett, hiszen mind a műtét, mind az azt követő szövettan teljes mértékben cáfolja az eredményt. Azt mondta, hogy ő látta mi van belül, a két nagyobb elváltozás/csomó/izé, az a két miómám, viszont a harmadik elváltozás/csomó/izé számára új, csinál egy ultrahangot. Mondtam neki, hogy az jó lenne, mert konkrétan onnan érzem azt a nagy fájdalmat, ami kínoz, plusz még meséltem neki néhány tapasztalatomról, és akkor láttam az arcán, hogy komolyan aggódik.
Már ultrahangon is látszódott az a valami, és tényleg nagyon rossz helyen van, mondta, hogy nagyon aggasztja, és bizony a helyzete miatt ő, mint nőgyógyász már semmit sem tehet értem. Ha el kell távolítani, már pedig el kell, akkor az egy nagyon komoly műtét lesz, négyes szintű kismedence műtétnek számít (lehet stádiumot mondott, de itt már elborult az agyam), amit ebben a városban senki sem tud elvégezni. Mondta, hogy vannak nagy nevek, viszont az én helyzetemben luxus lenne várni, ha ez két hónap alatt ennyire elburjánzott, ajánl egy nőgyógyász-sebészt, akinek konkrétan ez a szakterülete, és bár fiatal, de nagyon profi, vigyek minden eredményemet, aztán majd megbeszéljük, hogy mi lesz. (Egyébként tényleg nagyon jó orvost ajánlott, az ország legjobb daganat sebész csapatának a tagja.) 
Megkérdeztem a várható következményeket, borzasztó dolgokat mondott, már az elsőnél elsírtam magam, és szerintem csak a lista első három elemét említette. Az még dereng, hogy mondta, okvetlen hívjam fel, ha voltam a másik dokinál, hogy megbeszéljük a hogyan tovább-ot, de annyira bőgtem, hogy akár még fél órát is beszélhetett, azt se tudom, hogy kerültem haza, estére már lila volt a szemhéjam a sok bőgéstől. 
Iszonyat ez az egész, és iszonyatos volt elmondani a családomnak, ez a legnehezebb az egészben, az ember előbb-utóbb bármilyen helyzethez tud alkalmazkodni, de a szívem szakad meg a családomért. Nem akarom hogy aggódjanak, fájjon a szívük miattam, nem akarom rájuk rakni a bánatom, és azt meg pláne nem akarom, ha rosszul sikerül a műtét, ápolniuk kelljen.
Igazából sosem gondoltam, hogy visszasírom azokat az időket, amikor azon remegtem, hogy lehet-e ebben az életben gyerekem, most azon remegek, hogy élhetek-e valaha teljes életet, nem is a teljes a helyes kifejezés, hanem a hétköznapi, amikor minden a maga útján megy, amikor az alapvető szükségletek kielégítése fel sem tűnik, annyira természetes.
Tényleg igaz, hogy az egészséges embernek száz kívánsága van, a betegnek csak egy.

upámács!

Az olvasnivalók listájából miért tűntek el a meghívós blogok, és miért nem tudom őket visszavarázsolni? És hová lettek, és miért bújtak el, és miért vagyok én ilyen hülye ezekhez a dolgokhoz?

cicahíradó3257.rész


Nézd rabszolga, micsoda pompás várat találtam az előszobában!

Ó, valami meglepetés van az aljában!

Tádááám! Amúgy meg ez mi a sz@r?

2016. augusztus 6., szombat

csakaszokásos +18

A kezdet kezdetén megfogadtam, hogy nem fogok káromkodni a blogban, mert egyrészt nem illik, másrészt a valós életemben sokszor előfordul velem, kár lenne tagadni, sokszor futóbolond indulatos ember vagyok.
De a büdös kurva életbe már, hogy mi a picsát kell egy leleten ennyit kotlani, mikor péntekre ígérték, aztán pénteken ma reggelre ígérték, aztán ma reggel délutánra ígérték, de közben sejtették, hogy talán hétfőn sem lesz meg, pedig nekem holnap nyolcra kellene vinnem az orvosomhoz.
Fene essen már abba a lelketlen farokba, aki a könyörgésem ellenére nagy ívben tesz rám, húzza belém az ideget, hogy biztosan százan elemzik, mert akkora a baj, szenvedek mint a kutya, ömlik rám a híradóból, az újságokból meg a kibaszott internetről a sok rákos horrorsztori, kész vagyok teljesen.
Egyszerűen a pofám leszakad, a magánbetegeknek _aznap_ kiadják a kész elemzést, én meg egy hete várok, tíz, mondom _tíz_ perc lenne a lelet elemzése.
Szétbasz az ideg, csak mondom.