2016. szeptember 29., csütörtök

életjel

Nagyon sokat dolgozom, rengeteg az elintéznivalóm, nagyon izgulok a következő másfél hónap miatt, mikor lettek ennyire hidegek a reggelek, ótejóég, mindjárt karácsony.
Ja, voltam Rómában, édes, szép szerelmem, remélem láthatlak még ebben az életben, máris visszavágyom. Puszi!


2016. szeptember 19., hétfő

hétvégi

Pénteken borfesztiválon (az előbb borfasztivált írtam véletlenül, azért lehetne elemezni, hogy mire gondolt a költő, muhaha) voltunk. Igazából szuper jó volt, én megint úgy éreztem, hogy kedvesre és humorosra ittam magam, aztán tegnap átbeszéltük az eseményeket a csajokkal és maradjunk annyiban, hogy a 'talán nem voltunk vállalhatatlanok'-ban egyeztünk meg. De azért jó volt, na.
Szombaton délelőtt takarítottam, aztán olyan kettő körül megtört a lendület, és hirtelen kibaszott elviselhetetlenül másnapos lettem, megint csak megfogadtam, hogy soha többé nem iszom. Este nyilván folytattuk a fesztiválozást (újra fasztivált írtam, kell nekem egy pszichológus), de én tartottam magam az elveimhez (megint csak muhaha) és csak egy levendulás vizet ittam. Mit ne mondjak, józanon elég szürreális végig nézni, hogy körülötted mindenki csatak részeg, és kedvesnek és humorosnak képzeli magát. Itt újra megfogadtam, hogy soha többé nem iszom.
Vasárnap kimentünk a szüleimhez ebédelni, sikerült ipari mennyiséget fogyasztani, aztán elmentünk a falusi kisvárosi búcsúba, de senki sem akart felülni velem a hullámvasútra, így némi cukorka zsákmányolása után még kihisztiztem egy fagyit. Este átjöttek a barátnőim, Vackor főzött nekik, aztán egy csomót dumáltunk, és annyit, és olyan hangosan röhögtünk, hogy a cica teljesen kikészült idegileg, és estére úgy elfáradt, hogy a párnáról lelógó fejjel aludt.
Mindenesetre ez egy nagyon szipiszupi hétvége volt, de azt azért meg kell állapítsam, hogy a piálást kurvára nem bírom, és kurva sokat zabálok mióta fogyókúrázok, de nem is ez a botrány, hanem hogy ezeket a dolgokat még mindig csak utólag látom be, ideje lenne felnőni, rossz cica.


2016. szeptember 13., kedd

firstworldproblems

Hogy micsoda? Nyakunkon az ősz, és gazdinak nincs egy ruhája, cipője sem?


Hát ez maga a borzalom, teljesen kivagyok. 

2016. szeptember 12., hétfő

3.

Fél nyolcra kellett mennem reggel, negyedre értem oda, már akkor tele volt a parkoló, fürtökben lógtak az emberek. Ehhez képest nyolcra már beértem a munkahelyemre, úgy hogy mindent elintéztem, megtörtént a vérvétel, minden kérdésemre válaszoltak, minden eredményemet lefénymásoltak, fizettem, és csak egyszer szóltak rám, hogy nem igaz, hogy mindig útban vagyok. Ezt leszámítva viszont nagyon kedvesek voltak, mind a hatezer kérdésemre válaszoltak, nagy vonalakban lebeszéltük az időpontokat, mikor telefonáljak, mikor mehetek, mi kell még.
Persze mondhatnám, hogy pénteken csak rossz napjuk volt, meg hogy mindannyian kipihentük magunkat a hétvégén, de akkor hazudnék. Haverpajtijóbarátországban ismerős nélkül véged van, és ritka alkalom, de most szerencsém volt, a recepción a régi háziorvosom asszisztensnője ült, aki emlékezett rám, és rendezett mindent, nagyon jól esett a kedvessége. Igyekeztem én is kedves lenni mindenkivel, mosolyogni, hamar felfogni amit mondanak, nem útban lenni (haha), és már húztam is el a csíkot. Legyen így mindig.

2016. szeptember 9., péntek

2.

Kevés dologra vagyok büszke magammal kapcsolatban, de arra igen, hogy egyszer régen megfogadtam, hogy sosem mondok/csinálok semmit első mérgemben, hanem először alszok rá egyet. Na, ez a bejegyzés nem erről fog szólni.
Felhívtam a Kaálit, hogy mennék holnap második napos hormonprofilt csináltatni, lehet-e. Kérdezte a nő először is, hogy mégis minek (WTF1), majd mikor mondtam neki, hogy novemberben mennénk lombikra, akkor jól leugatott.

  • Ez tizenhétezer forint, van rá pénzem? (WTF2)
  • Mikor mondtam neki, hogy szerintem ez nekem ingyenes, akkor közölte, hogy azok az idők már elmúltak (finoman jelzem, tébé támogatott beavatkozásról van szó), de ha nagyon ragaszkodok hozzá (WTF3) menjek csak tizenhétezerért.
  • És ezt amúgy is csak a beavatkozást megelőző mensikor kell (ezt senki sem mondta eddig, illetve kurvára nem ezt mondták).
  • Mégis mit képzelek magamról, hogy még nincs meg az összes eredményem a lombikhoz? (WTF4)
  • Szégyelljem magam, mert ha kiderül, hogy nemi beteg vagyok (WTF5!), akkor el fog húzódni a kezelésem, és ha nem jól reagálok akkor majd hosszú ideig kell kezelni (WTF6).
  • És amúgy is hétfőn menjek, csinálnak egy másik vérvételt ötezerötszázért (khm tébé), és majd elbeszélgetünk a dolgaimról (WTF7!), és ő már most mondja, hogy a doktornő az ilyeneket (WTF8) nem szereti.
Meg nem kérdezte volna, hogy kedves Mici, mégis mi az oka annak, hogy eddig várt a vizsgálatokkal, talán akkor esetleg elmondhattam volna neki, hogy eddig kurva beteg voltam, tényleg élni sem volt kedvem, nem hogy ezzel foglalkozni, hétfőn derült ki, hogy egyszer talán meggyógyulhatok, talán nem fűrészelnek ketté, és talán van esélyem eljutni a lombikig. Talán. 
Nem mellesleg hétfő óta beszereztem az összes beutalót, minden vizsgálatra van időpontom egy héten belül, ezt mondjuk hiába is mondtam neki, nyilván pont leszarta.


Inkább leugat, kioktat, _mert ő ezt megteheti_, és majd jól elbeszélget a dolgaimról.
Nagyon várom ezt a beszélgetést. Nagyon.

2016. szeptember 7., szerda

napom

Vettem egy zacskó gumimacit, és mindnek leharaptam a fejét. 
Kifejezetten jobban éreztem magam utána.
Néha úgy érzem, a világ összes elmebetege nálunk dolgozik. Eh.




2016. szeptember 6., kedd

csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja

Tegnap reggel már annyira ideges voltam, hogy attól féltem, ha belépek a rendelőbe, még a bemutatkozás közben elhányom magam. Szuper antré lett volna, nem?
A doki egy szimpatikus, közvetlen pasi volt, fiatal (oké, korombeli, de most nevezzük fiatalnak), korából adódóan még tele lelkesedéssel, de már kellő tapasztalattal (budapestieknek szívből ajánlom, tényleg nagyon jó doki, és nem horror drága). Hihetetlenül alaposan megvizsgált, ami nem jelent fájdalommenteset (kurvára fájt), kifaggatott, figyelt, és az észrevételeimet figyelembe véve vizsgált meg (csukott szemmel, sok doki vizsgált már, de ilyet még nem láttam). 
Több verziót is felvázolt a diagnózist illetően, de mindezt úgy, hogy nem éreztem, hogy tele kéne bőgnöm a rendelőt, ráadásul emberi nyelven magyarázott el mindent, és ami a lényeg, bár a nem zárta ki egy esetleges műtét lehetőségét a jövőben, de egyelőre ezt semmi sem indokolja.
Vannak bajok, messze vagyok még az egészségestől, de valami elindult, és ettől akkora kő esett le a szívemről, hogy a föld túloldalán egészen biztos földrengés lesz. Nyilván ezt is csak suttogva merem mondani, és lilára kopogtattam az ujjaim az asztal alján. (Sok minden elhangozott még, csupa jó, de babonából nem merem leírni, ide jutottam, tudom, vén, hülye máglyára való.)
Köszönöm, hogy gondoltatok rám!