2016. november 4., péntek

4.

Tegnap úgy jártam, mint egy tinilány. Sétáltam a teszkóban, aztán azt éreztem, mintha kinyitnának bennem egy csapot, mire a pénztárhoz értem csicsogott rajtam a farmer, mire a kocsihoz, addigra már a térdhajlatom is nedves volt. Bakker, számíthattam volna rá, mégis meglepett, ha Norcoluttal tolják ki a mensim várható időpontját mindig ez van. Kínomban már csak röhögni tudtam.
Szóval így esett, hogy meglepetésszerűen, jövő hét közepe helyett, ma már a ciklus indító ultrahangra mentem. Reggel megvolt a vérvétel, fél tizenkettőre mentem vissza ultrahangra, másfél óra várakozás után jól be is mentem, elméletileg minden rendben van, nagyon féltem ettől a vizsgálattól, nehogy a finisben mondják, hogy bocsi, maga kész kupleráj belülről, szó sem lehet róla. A doki szerencsére elég dekoncentrált volt, így alig szólt hozzám, hamar szabadultam.
Megint csak a cuki asszisztens volt, ahogy észrevett mindenben segített, rendezte a papírjaim, valahogy az időpontom is bekerült a várakozó 'külföldiek' elé (nem szeretnék országot megnevezni, de botrány amit ezek megengednek maguknak, rasszistának meg pláne nem szeretnék tűnni, de a mai produkció alapján nem csoda, hogy mifelénk szitokszó a fajtájuk). Amikor végeztem, külön behívott egy vizsgálóba, mindent megmutatott, elmagyarázott az injekciózásról, olyan édes volt, magyarázta, hogy ugye nem baj Micikém, hogy tegezlek, de hát egy helyre valósiak vagyunk, tudod. Tudom, és nagyon hálás vagyok neki minden jó szóért.
Délután kiváltottam az első adag hormont, megvettem a vitaminokat (43e, skandalum, de hagyjuk is), és holnaptól indul a harakiri.
Nagyon izgulok. (Ja, magas a stressz hormon szintem, vajon mitől, kaptam nyugtatót, hogy nyugodjak le a picsába, szóval holnaptól már csak kicsit izgulok.)

1 megjegyzés: