2016. december 1., csütörtök

a szorongás királynője

Múlt hét pénteken lezárattam a táppénzem, mert magamat ismerve tudtam, hogy jobb lesz nekem ezen a héten, ha dolgozom.
Nagyon jó döntésnek bizonyult, még csak nem is fél napokat dolgozom, ahogy terveztem, hanem tolom teliben a napokat, persze nem barom módon, csak annyit, amennyit kényelmesnek érzek, igyekszem a józan ész határain belül mozogni.
Még a transzfer után elhatároztam, hogy teszek én nagy ívben a 18%-os sikerességi rátára, hiszen a szőke nők íratlan logikai törvénye alapján nekem pont 50%-om van a sikerre, és persze pont ugyanennyi az ellenkezőjére is. Azt is megbeszéltem magammal, hogy nyilván az a verzió is benne van a pakliban, hogy nem sikerül, ezt el kell fogadnom, az élet megy tovább, úgy éreztem mindkét eshetőség a helyén van bennem.
Nos, a gúnyos kacaj, amit az előző mondatok elolvasása közben hallotok, az bizony a tudatalattimhoz tartozik. A nappalok tök rendben vannak, de az éjszakák...
Szörnyű álmaim vannak, az elmúlt másfél hétben szinte minden éjszaka arra ébredtem, hogy álmomban ülök a vécén, és bámulom a piros vérem, ilyenkor persze nagy szívdobogások közepette kiloholok ellenőrizni, hogy csak álom volt-e. Egyszer azt álmodtam, hogy a megkérdezésem nélkül elvették a babákat, mert rossz lett a genetikai vizsgálat, annyira sírtam álmomban, hogy arra ébredtem, hogy zokogok. Tegnap éjszaka meg az volt, hogy nagy boldogan mentem a dokimhoz, hogy sikerült, és csináljon ultrahangot, és az uh után azt mondta, hogy a semminek nem kell így örülni.
Ennyit az önismeretről. Kurva lassan telik ez a hét, említettem már?

4 megjegyzés:

  1. Kurva álmok, ki tudják csinalni az embert... De napközben légy -amennyire tudsz - vidám es pozitív. Es szerintem dolgozz nyugodtan, nem fog artani. Drukkolok!!!

    VálaszTörlés
  2. ❤️❤️❤️❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
  3. Ilyen éjszakákon én mindig nekiálltam olvasni vagy sorozatot nézni, annyira féltem, hogy ha elalszom (már ha el tudok), megint jön egy újabb rémálom.
    De az még ennél is jobb, ha van melletted valaki (plusz egy macska), hogy elterelje a figyelmed. :) Nagyon szorítok, Mici, és sokat gondolok rátok! <3

    VálaszTörlés
  4. baszki, annyira lassan telik, h naponta 15x nezem, van-e vmi uj (pedig fel vagyok iratkozva a feedre, latnam anelkul is), es azt hittem, mar reg letelt, erre rajovok, h csutortokon irtad, es meg mindig csak vasarnap van.

    VálaszTörlés