2017. április 26., szerda

szorongások királynője

Mondtam már, hogy mindig van min izgulni? Ja, csak ezerszer.
Sajnos az a ciszta nem maradt az 'ezzel-talán-nem-kell-foglalkozni' kategóriában, most már harmadik hete fájogat váltakozó intenzitással (tudom, ne mondjatok semmit, de annyira bíztam benne, hogy a menstruáció megoldja). Tegnap aztán rászántam magam, és kértem időpontot a dokimhoz, imádok oda járni (nem), de annyira szorongok, hogy mi lesz, éjjel-nappal ez motoszkál a fejemben, nem tudok szabadulni tőle. 
Másfél hónap múlva indulhatna a következő stimuláció, rettegek, hogy közbe jön valami, és most ez van. Földig lóg az orrom.

szolgálati

Szeretnék meghívót kérni azoktól, akik mostanában bezártak. Majdnem egészen biztos, hogy nem vagyok szociopata, ígérem nem fogok trollkodni.
Légyszi.


2017. április 21., péntek

sit tibi terra levis

Sok mindent szerettem volna elmesélni mostanában, de valahogy nem volt kedvem. Nem mondhatom, hogy rossz passzban vagyok, inkább olyan semmilyen passzban. Egyformák a napok, hetek, hónapok, összefolyik minden.

Régóta tartozom már ezzel a pár sorral, elsősorban magamnak, mert nagyon szeretnék emléket állítani Erikának. Írtam már néhányszor róla, nagyon aggódtam érte, tudjátok Ő volt az az olvasóm, akiről egy véletlen folytán derült ki, hogy a való életben is ismerjük egymást, és olyan vidám helyeken futottunk össze, mint az MRI. 
Erika különleges nő volt, fantasztikus kisugárzással, páratlan intelligenciával, bomba testtel és nyughatatlan lélekkel. Veszélyes kombináció, sok nehézséget hozott az életébe. 
Ötödikes koromban ismertem meg, irodalmat tanított nekem a helyi általános iskolában, nagyon féltem tőle, de mire végeztem megtanított helyesen írni, és értékelni a klasszikus irodalmat. Szigorú, következetes pedagógus volt, csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy milyen nehéz is lehetett neki roma nőként helytállni egy kis faluban, és nagyon felnéztem rá mindezért. A magánélete zaklatott volt, nem találta a helyét, kivétel nélkül mindig nős férfit választott, és kapott is meg, ezért már évek óta csak erről lehetett vele kapcsolatban hallani, nem pedig az eredményeiről, amiből azért jóval több volt, mint a viszonyokból, de hát ilyen egy falu, a "gyüttmönt" csak hibázhat, mit számít a páratlan ívű karrier, ha az öklüket rázó családanyák teszik a törvényt. Aztán beteg lett, hihetetlen méltósággal viselte a szenvedést, az utolsó hónapban is ragyogott az elfekvőn, mindenkit megdöbbentett, hogy elment, százak köszöntek el tőle, szomorú mikor valaki már nem érheti meg az örökké vágyott tiszteletet. 
Ég veled tanárnő, köszönök mindent!

2017. április 5., szerda

egykiscicanaplója

Reggel mikor felkelek, jó sokat ordítok, hogy a rabszolgáim minél hamarabb adjanak enni. Evés után szundizok egy kicsit még a hálóban, esetleg ha hamar eltakarodnak a szolgák, akkor a fürdőszoba szőnyegen. Majd ha felkel a nap, felmászok egy kicsit edzeni, és töltődni a váramba.


Aztán indul a meló, őriznem kell az asztal feletti ablakot, mert egy pofátlan rigó holmi eposzokat ordít egész délelőtt.


Utána kezdődik a második műszak, tisztázatlan származású, feltehetően proli galambok családot akarnak alapítani a nappali ablak alatt, nagyon ideges vagyok miattuk.



Őrzöm őket egész nap.


Míg rám nem esteledik.


Közeben persze ügyelek arra is, hogy trendi legyek, épp cserélem a ruhatáram, a szolgák szerint nem is vedlek, hanem szétfoszlok, de ez aljas rágalom, amúgy is az a dolguk, hogy a csodás bundám minden darabját megőrizzék az utókornak.