2017. június 2., péntek

szorongások királynője

Nem a drog rossz, hanem a google, értem? Eddig egész jól bírtam, már azt leszámítva, hogy kábé ez ébrenlét minden másodpercében jár az agyam, de ma elkezdtem guglizni. Jaj, ezerféle okot találtam, hogy miért fognak már az első nap elhajtani, hogy már a stimun se vehessek részt, meg azt is kitaláltam, hogy az új orvosom (már ha az lesz, a jövő héten átnézetem magam, egy új, kurvadrága orvossal) egyenesen mentővel vitet el a klinikára. Szörnyű vagyok, agyon kínzom magam mindenféle negatív gondolattal, valamit ki kell találnom, hogy átlendüljek a pozitív irányba, mert perpill eszembe sem jut, hogy ez a lombik sikeres lehet. Mondtam már, hogy szörnyű vagyok?
Annyira irigylem azokat az embereket akik a gondokat, mint egy táskát le tudják tenni, és csak akkor veszik fel, amikor épp aktuális. Nekem ezerféle dolgon tud egyszerre járni az agyam, A, B, C terveket gyártva, már azt is kigondolva, ha ez van, ezt fogom csinálni, ha az, akkor pedig amazt, még azt is megpróbálom előre eltervezni, hogy ebben és abban az esetben mit fogok érezni, hogyan fogok reagálni, vagy hogyan kellene reagálni. Eh, értitek.
Persze az sem működik, hogy akkor most erre vagy arra nem gondolok, éjszakánként százszoros erővel jönnek a gondok álmomban, arról nem is beszélve, hogy megint elkezdtem alvajárni. Akkor fordult elő először, amikor tini voltam, az év végi nyomást nehezen kezeltem a suliban, de a gimi végével el is múlt. Igen, most újra művelem, otthon még kezelhető, de idegen helyen irtó ciki, tudnék mesélni, van már néhány legendás történetem erről az évről. Nyilván utólag kínjában röhög az ember, de azért rém kellemetlen fura helyeken ébredni, vagy rájönni, hogy éjszaka tébolyogtál, pakoltál, esetleg szétvertél ezt-azt.
Miért kell ennyire hülyének lennem?

10 megjegyzés:

  1. Nekem erre megoldásként a zene ugrott be. Hallgass klasszikus zenét, amikor csak teheted, zongorát vagy hegedűt, azok olyan gyönyörűségesek. Vagy ki tudja, mi hat nyugtatólag rád, a dzsessz is lehet jó, vagy valami keleti relaxációs zenebona. Vagy lehet, hogy a lelked hős zenék után áhítozik, böngészd kicsit a youtube-ot. Néha az egyszerű dolgokban is van egy kis gyógyír, lehet, segítene átvészelni ezt az időszakot. Egy ideje nem hallgatok zenét, és érzem is a hatását, rendesen hiányol a lelkem egy hordozható zenemasinát. Nem nagy tanács, de hát nem hiába olyan nagy dolog a zene, hátha neked is segít egy kicsit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A zene jó ötlet. :) Most épp természetfilmekkel kísérletezek, azok elég jól kikapcsolnak.

      Törlés
  2. Én is ezt szoktam csinálni, szerintem ez amolyan önvédelmi mechanizmus nálam (mármint a rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek átpörgetése fejben). Mert ha csupa rosszra számítok, és mégis jól alakulnak a dolgok, akkor iszonyúan megkönnyebbülök, és tökre nem érdekel már, mennyit szorongtam feleslegesen. Ha viszont váratlanul üt be a krach, és nincs kész megoldási tervem, attól nagyon kétségbe tudok esni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam, hogy te megérted, mi sok mindenben hasonlóan gondolkozunk. <3

      Törlés
  3. Szia neked nem írtam még eddig :) szóval nem vagy hulye "csak" lombikozol.... mindenki szorong ilyenkor, az is aki nem vallja be, lehet ideig óráig elfojtani de sajnos ez ilyen. Kitartás és neked is olelés ( tervezni is lehet hogy mire hogy reagálsz csak hát a szitu sosem az mint amire rákészul az ember ;) )

    VálaszTörlés
  4. Teljes mértékben megértelek. Én is állandóan a guglit bújtam tavaly decemberben. Szinte betegesen... Most sikerült megállnom, ebben az olvasás segített, faltam a krimiket. De tudom, hogy ilyenkor sokszor az sem segít, ami máskor kellően le tudja kötni az ember figyelmét. Kitartás! Nagyon szorítok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a drukkot!
      Jó krimit ajánlhatnál nekem, én is nagy könyvmoly vagyok.

      Törlés
  5. Eddig csak olvastalak, de most irok is. Hat, en feketeoves szorongokent egyszer elolvastam Arato Mihaly Mindennapi szorongasaink c. konyvet es valahogy hatott, azota csak epizodikusan szorongok halado szinten, igy az atlag szorongasaimmal kivaloan funkcionalok a hetkoznapoknan. Persze nem allitom, hogy csodaszer, de akkor valahogy segitett, es valamennyire ki tudom kapcsolni az egymasra epulo szorongaskupacaim vegtelen ciklusat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, mindenképp utána nézek a könyvnek, jó lenne jobban kezelni ezt az egészet.

      Törlés