2017. augusztus 14., hétfő

big tits*

Nagyon nehéz, nehezebb, mint vártam. Napról napra haladok. 
Szerdán voltam orvosnál, akkor láttam Cseppet. Csütörtökön arra gondoltam, hogy tegnap még élt, ma is élnie kell. Pénteken arra, hogy két napja jól volt, ma is jól kell lennie. Szombaton arra, hogy szerdán arra számítottam hűlt helye lesz, mégis ott volt, hát mi változott volna azóta. És így tovább.
Ma arra gondolok, hogy kizárt, hogy valami baj miatt görcsölgetek, csak Csepp növöget, szerdán láttam, még egy hét sem telt el, még ott kell lennie. Tényleg nehéz. Szerencsére van egy csomó terhes tünetem, csak az ment meg az elmebajtól.
Táppénzen vagyok az első perctől, fenyegető vetélés miatt, már az elnevezés is szörnyű, nem is akarok rá gondolni, pedig egy csomó időm van gondolkodni, ezért inkább nyitott szemmel járok, és mindenféléket fotózok.

Ezt a kutyust tegnap fotóztam egy rétesezőből, iszonyúan el volt alélva, ráadásul holmi pofátlan galambok zaklatták, ezért néha felugrott, ugatott kettőt, és pihent tovább.

Megjött a hűvös idő, és a cica automatikusan beköltözött a téli lakásába, nem kis meglepetésére nem volt fűtés.

Megkérdeztem a műkörmösöm, hogy idegesíti-e, hogy a volt pasija kampányszerűen mutogatja az új nőjét városszerte. Azt hiszem jól látszik, hogy igazán idegesítette.

A telepi párduc felöltötte az álcaruháját. Micsoda leleményesség!


Szintet ugrottunk, kár, hogy mindez a konyhapulton történt.

A folyóparton ilyen csodás kerítések vannak (a két mókus közötti váza művirággal azóta is feldolgozhatatlan).

Azt hiszem ez meg a legjobb szemléltetés arra, hogy mifelénk csúnyán isznak (fekete bárány!).

*Erre igazán nem számítottam, mindig is tökre lapos voltam. Igazából mióta dagadt vagyok voltak ezen a téren is pozitív fejlemények, de ez... Vackor egyszerűen képtelen úgy beszélni hozzám, hogy a szemembe nézzen, igazából szerintem hetek óta nem látta a fejemet, értitek. Hűha, na.

30 megjegyzés:

  1. Úgy szorítok, basszus. Minden nap kívánom, hogy kapd meg a boldogságod. ♥

    VálaszTörlés
  2. Szivbol orulok!!!
    Huuuuu, nagyon....

    Mas: ez a cica, hat nem semmi
    😃

    VálaszTörlés
  3. Annyira orulok, csak igy tovabb, naprol-napra.

    VálaszTörlés
  4. Szorítok! Kicsit örülök is, ezek tök jó hírek azért! Én is akarok nagy melleket.;)

    VálaszTörlés
  5. Emlékszem Bebével azt kívántam, hogy bár non-stop lehessek ultrahangra kötve, mert folyton látni akartam. :)
    Szuperjók vagytok, Csepp kapaszkodjon, te pedig csí és relax!

    VálaszTörlés
  6. Hajrá cseppecske, tessék napról-napra cseperedni :)
    Kezdheted lecserélni a didkótartó garnitúrát otthon, mert ez Vackor örömére egyre csak nagyobb lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem feltétlenül hál istennek. Az enyémek pl. csak egy méretet nőttek a harmadik hónapig és aztán úgy maradtak és a szoptatás se változtatott rajtuk.

      Törlés
  7. Mindennap gondolok rátok, elhiszem, hogy nehéz, de szuperül csinálod, és a humorod még mindig isteni (a körmösre célzok - most épp)! <3

    VálaszTörlés
  8. Mindennap gondolok rátok. Nagyon szorítok. Hajrá Cseppecske!

    VálaszTörlés
  9. Jó lesz. Annyian gondolnak rád, hogy ennyi energia már muszáj, hogy megmozgassa az egész univerzumot.

    (Ne ijedj meg, a méhszalagok természetes nyúlása nagyon hasonlít a görcsökhöz, első kölöknél nekem is fixa ideám volt minden alkalommal, hogy tuti baj lesz.)

    VálaszTörlés
  10. ó, mennyire szorítok!!!! :) :) :)

    VálaszTörlés
  11. A törpék lépéshez.
    Van az utcánkban egy ház, aminek a kerítése lila szőlőkkel van díszítve, a kertben egy 3 szintes szökőkút, aránylag sok törpe és társaik, millió színes virág össze-vissza. Két durván drága autójuk van, tehát szerintem pénzük van, csak ízlésük nincs. Vagy hát az enyemtol eltérő. Arra szoktam gondolni, hogy ez az udvar valami gyerekkori kompenzalas lehet.

    VálaszTörlés
  12. Azt álmodtam, hogy írtál 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remeljuk eljon annak is az ideje
      😃

      Törlés
  13. Válaszok
    1. Jól. Volt egy kis bonyodalom, ma megyek kontrollra, aztán ha minden okés, megírom.

      Törlés
    2. #chewingnails
      hogy vagy Mici?

      Törlés
  14. Pillanatnyilag jól, ami a múlt hét után számomra egy csoda. Mentálisan a sikítófrász állapotában, csüt-pénteken lesznek az első genetikai vizsgálatok, nagyon szorítsatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huhh, végre valami hír. Mici, mi folyamatosan és ezerrel szorítunk. Nekem konkrétan, ha naponta ötvenszer nem jutsz eszembe, akkor egyszer sem.

      Törlés
    2. Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem! ❤

      Törlés
  15. Szorítok, és várom, hogy írj!
    Minden rendben lesz!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon drukkolok nektek ❤❤❤

    VálaszTörlés