Szóval, be kell ismernem, időnként elég könnyen ítélkezek.
Rettenetesen tudok haragudni azokra az emberekre, akik nem figyelnek a lakásban tartott állataikra, aztán meg égre-földre keresik őket. Ilyenkor mindig dünnyögök, hogy a párductestű már 13 éves, és nálunk ilyesmire sosem volt példa.
Ehhez képest pénteken a cica angolosan távozott, és mi észre sem vettük. A borfesztiválon voltunk, jól bebasztunk ittunk néhány pohárkával, majd otthon nagy vidáman elbúcsúztunk a kislányra vigyázó nagyszülőktől és lefeküdtünk aludni.
Aztán hajnal négykor gyanús lett, hogy olyan nyugodtan alszunk, senki nem ordít nyávog, okádik az ágy végéről a lábfejemre követel repetát, eszi a hajam bújik dorombolva. Felkeltem, elkezdtem keresni, majd felráztam Vackort, hogy nincs meg a cica, meg kell találnunk.
Full pánikban fordítottuk fel a lakást, de nem volt sehol, már készültem felöltözni, hogy bejárom még hajnalban a környéket, amikor Vackor kinézett az ajtón, és ott volt.
Szegény, a lakás előtt egy dobozban (hálistennek, hogy trógerek vagyunk, és valami dobozt csak úgy kitettünk) töltötte ez éjszakát, nem ment sehová, várta, hogy bejöhessen.
Drága, öreg cica, legalább neki volt esze, ha már a gazdái idióták.
