Közhely, de tényleg nagyon kicsi a világ. Vagy inkább még annál is kisebb.
A véletlen úgy hozta, hogy két olvasóm is az utamba akadt, úgy alakult az élet, hogy rá kellet jöjjek, hogy kik ők, és mi újság velük.
Az egyikükről még a nyáron derült ki, hogy olvas engem, és az is, hogy ezer éve ismerjük egymást, pontosabban ő nem tudta, hogy én ismerem, míg nem üzentem a blogban neki, így éreztem ezt korrektnek, hogy joga van tudni, hogy ismerem őt. És most olyan rossz híreket kaptam róla/rólad, remélem, hogy a tizede sem igaz, hogy csak a mocskos faluszáj kavar, tudom, hogy nagyon beteg/beteg vagy, nagyon sok erőt is kitartást kívánok neki/neked, tudd, hogy minden nap gondolok rád.
A másikukkal meg a Kaáliban találkoztam, megtisztelt azzal, hogy a saját nevével iratkozott fel hozzám, nem egy tucat neve van, és amikor az intézetben ordítva nem túl diszkréten szólították, egyből felkaptam rá a fejem. Sok sikert kívánok neked, szerintem perpillanat egy cipőben járunk, sokat gondolok rád, és nagyon drukkolok!
