Július másodikán, huszonkét év után felmondtam a munkahelyemen.
Én hajlamos vagyok dolgokat a végletekig húzni, ez is olyan volt, mint egy szakítás, amikor már szinte gyűlölöd a másikat. Jött az utolsó csepp, és azonnali hatállyal felmondtam, hihetetlenül felszabadító volt.
Két éve Tudjukkik megvették a céget, egy kollégám lett a vezérigazgató, aki az egyik leggyűlöltebb tudjukki strómanja akin igazán nagy lett a nyomás, és ez a lehető legrosszabbat hozta ki belőle. Nem kenyerem a szerénység, én egy nagyon jó szakember vagyok a szakmámban, és mégis folyamatosan taposott. Nekem eddig a munka kikapcsolódás és öröm volt, de egy ideje már csak azt éreztem, hogy ez engem csak rombol, nem épít, és muszáj lépnem.
Tisztában vagyok vele, hogy jó döntést hoztam, egy percig sem bánom.
És hogy most mi lesz? Bár tudnám.
