mi, hárman

A szülés történetét nem fogom megírni. Hetek óta várom, hogy eljön a nap, mikor nem fakadok sírva, ha eszembe jut, de azt hiszem, az a nap sosem jön el. Túl sok sötét lehetőség ólálkodott körülöttünk aznap, és én minden erőmmel el akarom ezt felejteni, csak annyira akarok rágondolni, hogy értékelni tudjam, mennyire szerencsések vagyunk.

Csepp egy igazi harcos, és én végtelenül hálás vagyok a koraszülött mentőknek, és a koraszülött intenzív minden dolgozójának, ilyen hatalmas empátiával, szeretettel, szaktudással még sosem találkoztam a magyar egészségügyben, és csak csendben jegyzem meg, hogy mindkettő csak és kizárólag alapítványi pénzből létezik.

A Csodalánynak három hétbe telt felszívnia magát ahhoz, hogy haza jöhessen, ma van öt hete, hogy született, és kettő, hogy végre elhozhattuk. Édes kis pinduri, nagyon jó kislány, bent is mondták, hogy eddig egyetlen ilyen jó természetű babával találkoztak. Képtelenség betelni vele.

Igazából minden olyan természetes, élvezem a babázást, hihetetlen érzéseket szabadít fel bennem, ha magamhoz ölelhetem, minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne tartsam örökké a karjaimban. 

Hatalmas szerelemben vagyunk mi hárman, Vackor szuper apuka, imádja a lányát, sosem tud elmenni úgy a gyerekszoba előtt, hogy ne vethessen legalább egy pillantást rá, reggel már azt várja, hogy mikor érhet haza a lányához. Azt hiszem, igazi nyálas szülők lettünk, olyanok, akiken nem is olyan régen még röhögtem, persze magunkat is kinevetem, mert azért látom ám, hogy fetrengünk a hormontébolyban.

És ez olyan jó.