hogyvan

A tavasz nehéz volt. Könnyű beleszokni a jóba, aztán az ember arca jobban ég az új pofonoktól.

F.nak mindig igaza van. Mondta, hogy addig lesznek rohamok, míg a csodagyógyszerrel el nem érjük a megfelelő adagot, de csak lassan lehet emelni, nehogy újra ráfussunk egy gyógyszer mérgezésre.

Május elején egy pénteki napon két rohama volt, és bár mindkettőt megfogtuk a rá való szerrel, a protokoll szerint ilyenkor mentőt kell hívni. Állni, és várni a mentőt az út szélén felért egy gyomron rúgással.

A klinikán hatalmas szeretettem fogadták a kislányt, az azért tisztán látszott, hogy egy emberként állnak a családunk mellett, és mindenki szívből gyűlöli a vén gecit összefognak a ex-orvosunk ellen.

Az intézmény igazgatója volt az ügyeletes, maximálisan segítőkész volt, elintézett egy csomó olyan vizsgálatot, ami még most sem elérhető az állami rendszerben. F. azonnal reagált, állított a terápián, amit bemondásra is elfogadtak, és másnap mehettünk haza. Következő héten felhívott, átbeszéltük a hogyan tovább-ot, és most várunk.

Az emeléseket mindig nehezen viselem, fáj látni, hogy kiüti, mégha a kislány mindannyiunknál jobban kezeli. Fantasztikus gyerek.

Nyilván aztán megszakadt bennem a cérna, fel kellett mindezt dolgozni, ráadásul az emelést is a szokásosnál nehezebben rúgta ki, képtelen voltam olyan optimista lenni, mint a professzor, esetlennek, és butának láttam, hogy csak egy helyben topogunk, és belefulladunk a jövőbe.

Aztán a hét meghozta a változást, voltunk új tornáért a TSMT terapeutánál, aki le volt nyűgözve a fejlődéstől, és határozottan kisebb lemaradást állapított meg, mint vártam. (Annyira szorongtam attól, mit fog mondani, hogy újra elkezdtem alvajárni, évek óta nem fordult elő.) Majd kedden voltunk egy fantasztikus orvosnál, aki csak megerősített abban, hogy jó úton járunk.

Talán a kiscsaj is megérezte, hogy felengedtem, mert azóta brillírozik, csak kapkodjuk a fejünket, mekkorát ugrott a fejlődés néhány nap alatt.

(Így már a szemem sem rebbent, amikor egy bácsi tegnap a fejlesztő előtt üldögélve a gyerekem után ordított, hogy retardált.)