Van egy barátom, aki élete harcát vívja, és sajnos nem áll nyerésre.
Tudjátok, én nem ismertem igazán Bezzeget, néhány levelet váltottunk csak, de sokáig nem volt nap, hogy ne jutott volna eszembe, hogy milyen kegyetlen az élet, micsoda borzalom lehetett az utolsó néhány hónapja. És most szinte ugyanezt nézem tehetetlenül.
Chordoma, egy ritka csontdaganat, ez volt a fejében, háromszor operálták, az első alkalommal kétszer egymás után, ezután megküzdött sok mindennel, ödémával, gégemetszéssel, bevérzéssel, bénulással, rehabbal és úgy tűnt ennyi volt. Majd néhány hónap múlva kiújult.
A második műtét előtt eljött hozzánk Szegedre, egy csodás napot töltöttünk együtt, bizakodó és boldog volt. Félt, de örült, hogy él.
A műtét jól sikerült, kis túlzással két hét múlva otthon volt, és bár akadt némi komplikáció, jól volt.
Ennél a típusú daganatnál eredménytelen a kemoterápia, egy külföldön elérhető sugárterápiát alkalmaznak. Erre nagyon hamar helyet kapott, nagyon félt, de csak előre nézett.
Talán egy hete ment a terápia, amikor elesett, és összetörte az arcát, majd a következő héten már érthetetlen volt a kommunikációja, aztán elcsendesedett. Befektették a kórházba, ahová addig bejárt, és a rohamosan romló állapota ellenére is folytatták a terápiát, még akkor is, amikor lebénult.
Néhány hete hozták haza, már a második kórházból dobják ki, "nem neurológiai ellátást igénylő az állapota". Vigye az apja elfekvőbe. A 40 éves, a melegszívű, okos, csupa élet barátnőmet.
Tudjátok, én enyhén szólva nem vagyok egy spirituális alkat, mi több, szerintem a lélek csak az agy fennhéjázása, de ma megjelent álmomban. Sok mindent mondott, amit nem értettem, pont úgy, ahogy az utolsó beszélgetéseink során, de világosan emlékszem, hogy az apukájáért aggódott, és az utolsó mondata az volt, "az életem végtelenül szomorú".
Hajnalban, 5 órakor erre ébredtem, és rögtön eszembe jutott, most van percre pontosan egy éve, hogy ViliakiFerit elvitte az a hatalmas szíve.
Gyűlölöm a szeptembert.
Jaj, nagyon nehéz írni, bárcsak meggyógyulna!
VálaszTörlésEz borzasztó! Így olvasva is rettenetesen nyomasztó, el sem tudom képzelni, milyen lehet átélni és hozzátartozónak, barátnak lenni...
VálaszTörlésRettenetes. A gimis evfolyamombol most augusztusban volt 4 eve, hogy meghalt az egyik eletvidam fiu, o is egy nagyon ritka es agressziv rakban. A kislanya 1, a kisfia 5 eves volt akkor. Minden evben eszembe jut, pedig o “csak” a nagyobb regi gimis barati tarsasag resze volt. Olellek, neki pedig kivanom, hogy legyen vele kegyes a sors, amennyire lehetseges… (M. Gray)
VálaszTörlésjaj, de szörnyű :( sok erőt minden érintettnek!
VálaszTörlésNagyon sajnálom! Bezzeg egyik barátnője vagyok, és nincs nap, hogy ne jusson eszembe. Néha, ha látok az utcán egy hasonló hajat, arcot, alkatot, mindig eszembe jut: "Így nézne most ki ő is!" Mindig irigyeltem az életszeretetét (igen, nyávogtunk is, nem egyszer, ha nem volt jó), de ő mindig megrázta magát, és folytatta ott, ahol abbahagyta, újult erővel, tele bizakodással.
VálaszTörlésErre tényleg nem lehet mást mondani csak hogy végtelen szomorú. Barátokat elveszteni vagy nézni a harcukat és minden racionális gondolatot a prognózisokról elnyomva a végletekig kitartani a remény mellett. Sajnálom.
VálaszTörlésRettenetesen sajnálom, szívszorító, amit írsz. :((((
VálaszTörlésNagyon drukkolok neki és sok erőt kívánok a hozzátartozóknak!
Köszönöm, hogy írtatok, csak abban reménykedem, hogy ő ebből most semmit sem fog fel. Ennyi gesztust tehetne az élet.
VálaszTörlésNagyon sok erőt kívánok!
VálaszTörlésFú nagyon sajnálom, így ismeretlenül is szívszorító.
VálaszTörlésBezzeg nekem is nagyon sokszor essemve jut és csomót gondolik rá, hogy mi lehet a cuki gyerekeivel. Annyira szemétség ami történt..