Amikor kisgyerek voltam, sok időt töltöttem az anyai nagymamámmal, nagyon szerettem őt.
Téli estéken, behúzódtunk a kazánházba, hallgattuk ahogy duruzsol a fa, csokit olvasztottunk a meleg kazán tetején, és ott olvastunk (1986-ig nem volt gáz a faluban, ahol felnőttem). Majd amikor elkezdtem iskolába járni, az volt a módszere, hogy a mese vége előtt abbahagyta az olvasást, "ha érdekel, elolvasod a végét " felkiáltással. Persze, hogy függő lettem.
A főiskoláig faltam a könyveket, aztán valahogy kikopott az olvasás az életemből. Iszonyú sokat dolgoztam, és egyszerűen elmaradt. Majd egy síelés előtt, a tesóm akkori barátja megkérdezte, mit fogok olvasni az utazás alatt. Semmit sem terveztem, mire mondta, hogy ilyen nincs, hoz nekem valamit, vigyem el, jó lesz. A Harry Potter első négy kötete volt.
Semmiféle síelés nem volt, végig a szállodában olvastam, (gondolom exapósom, aki fizette, három agyvérzést hordott ki, méregdrága hely volt), úgy berántott, mint még azelőtt semmi sem. Imádtam minden szavát, örökké hálás leszek a fiúnak, aki rábeszélt, és azóta sem tudott semmi, és senki eltéríteni az olvasástól (meg mániákus könyv vásárlástól).
Nektek mi volt, ha volt, a nagy világmegváltó könyvetek?
Lehet, sablonos, de 15 évesen magyaráztam egyszer valakinek a nagy tinis bölcseleteimet neten keresztül, és a csávó erre megjegyezte, hogy biztosan tetszene nekem a Veronika meg akar halni. Hogy őszinte legyek, nem sokra emlékszem már belőle, de amikor elolvastam, rettenet azt éreztem, hogy igen, ez a könyv nagyon passzol a személyiségemhez. Évekkel később nekifutottam újra, de pár oldal után letettem, valahogy már nem jött át úgy, mint elsőre.
VálaszTörlésEgri csillagok!
VálaszTörlés