ez meg az

Ma megkaptam az utolsó injekciómat, nagyon vártam már ezt a pillanatot. Utálatos dolog ez a stimuláció, sok-sok mellékhatással jár, a gyógyszertől (Clostilbegyt) káprázott a szemem, olyan durva volt, mintha a csillagok háborújában játszottam volna. A hormon injekciótól (Merional) meg teljesen elszabadult a vérnyomásom, el kellett kezdenem vérnyomáscsökkentőt szedni, annyira nyanyának érzem magam tőle, de muszáj, mert nagyon rosszul voltam. Szerencsére a szemfenék vizsgálat tökéletes lett, így van esélyem elhagyni, ha túlvagyok mindenen. Az egyéb jellegű tünetekről meg már nem is beszélek, valahogy úgy veszem észre, hogy erről "illik" hallgatni, maradjunk csak annyiban, hogy elég undi. Mindegy is.
Sajnos egyetlen másodperc sem volt még, amikor úgy éreztem, hogy ez most sikerülni fog, képtelen vagyok így felfogni, de inkább hallgatok erről is, mert sokszor úgy érzem, hogy vaslapáttal verem agyon azt, aki még egyszer azt mondja, gondolkodj pozitívan/csak akarni kell sikerül/minden fejben dől el.
Hát lófaszt.

Amúgy meg annyira szeretem a tavaszt, ilyenkor mindig rajzanak a fura figurák, én meg szeretek történeteket kitalálni az életükről, vajon milyenek lehetnek. Láttam egy nagyon idős nénit, kifestve, csiricsáré ruhákban és éppen rollerezett, hát mennyire vagány már. Tegnap meg egy apuka a munkahelyem melletti oviba görkorival jött a kisfiáért, cuki volt.
Emlékszem, én is rengeteget jártam a tesómért az oviba (szintén gyerek voltam még), aztán egyszer kitaláltam, hogy elviszem egy szatyorban(!) a macskát, hogy örüljön. Mit ne mondjak, elég meglepő látvány lehettem az ordító szatyorral. Tesóm nagyon örült, a cica kevésbé, végül mindenki ép bőrrel megúszta az akciót.